A partnerség

Partnerek

A projekt megvalósítása a partnerszervezetek szakmai tapasztalatán és tudásán alapszik. A partnerek közösen vesznek részt a projekt kutatási és fejlesztési szakaszaiban egyaránt.

Tudásközpont, Tempus Közalapítvány, Magyarország

A Magyar Kormány által 1996-ban létrehozott Tempus Közalapítvány (TKA) egy non-profit szervezet, amely nemzetközi együttműködéseket és programokat kezel, hazai, illetve európai oktatási és képzési területen.  Az oktatással kapcsolatos tudásmenedzsment a TKA fő tevékenységei közé tartozik. A Tudásközpont kiemelt szerepet játszik az Oktatás és Képzés 2020 stratégiai keretrendszer magyarországi implementálásában, az egész életen át tartó tanulás fejlesztését célzó és a korai iskolaelhagyás elleni nemzeti stratégiákkal összhangban.

A Tudásközpont célja, hogy hidat képezzen a szakpolitika, a kutatás és a gyakorlat közé, és segítse az európai értékek és célok beépülését a magyarországi oktatáspolitikai kontextusba. Ennek egyik formája a különböző oktatási szereplők igényeihez igazodó tudásmegosztás: szakpolitikai ajánlások közvetítése szakpolitikai döntéshozóknak, illetve szakpolitikai irányelveket és prioritásokat közérthető nyelven közvetítő könyvek és kiadványok elérhetővé tétele gyakorlati szereplők számára. A Tudásközpont célja továbbá teret biztosítani különböző oktatási szereplők találkozásának: a workshopok, konferenciák, webináriumok szervezése hazai és nemzetközi szinten ezt a célt szolgálja.

Pedagógiai Kar, Jyväskyläi Egyetem, Finnország

A Jyväskyläi Egyetem egy multidiszciplináris egyetem, amely minőségi oktatást biztosít több különböző területen. Az átadott mesterdiplomák száma alapján a Jyväskyläi Egyetem a második legnagyobb egyetem Finnországban. A hallgatók száma 15 000 fő, a felnőttképzési oktatásban résztvevő tanulókkal együtt pedig összesen 40 000 fő tanul az intézményben. Az egyetem kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert ápol, körülbelül 260 egyetemmel az Európai Únió egész területéről, és 60 Európán kívüli intézménnyel.  Emellett az intézmény aktívan részt vesz számos csereprogramban is (Erasmus, Nordplus, ISEP, FIRST, North South),amely lehetővé teszi, hogy a hallgatók külföldön is tanulhassanak diplomájuk megszerzése során. Az egyetemen körülbelül 700 külföldi hallgató tanul, több mint 70 országból.

A Jyväskyläi Egyetem  Finnország legjobb kutatóegyetemei közé tartozik. Az intézmény több mint 300 nemzetközi tudományos hálózathoz kötődik és jelenleg is több mint 50 kollaboratív programban vesz részt Európa, Észak-Amerika, Japán, Kína és India legrangosabb egyetemeivel. A Pedagógiai Kar a 100 legjobb hely között szerepel a QS nemzetközi felsőoktatási rangsorán (QS World University Ranking). A kar nagy népszerűségnek örvend, körülbelül 2600 hallgatóval és 230 munkatárssal működik, oktatás/ felnőttoktatás/ koragyermekkori oktatás és gyógypedagógia területén nyújtva képzéseket. Az intézmény kutatási fókuszai közé tartozik az iskolai oktatás, a kutatásmódszertan, az oktatástudományi kutatás multidiszciplináris megközelítése, az iskolán kívüli oktatás és az iskolavezetés területe.

National Centre for Education, Lettország

A National Centre for Education  (NCfE) a lettországi oktatási és tudományos minisztérium alá tartozó közigazgatási intézmény. Az NCfE felelős az oktatási és szakképzéshez kötődő szakpolitikák nemzeti szintű implementálásáért. Az intézmény jelenleg körülbelül 100 alkalmazottal működik. Az NCfE tevékenységei közé tartozik a szakképzés és szakmai alapoktatás és képzés (IVET) tanterveinek kidolgozása, a központosított vizsgák kifejlesztése és adminisztrálása az oktatás és szakképzés területén, és a tanárok folyamatos szakmai fejlődését (FSZF) célzó irányelvek implementálásának koordinálása. Az NCfE emellett felelős a speciális oktatást igénylő diákokat támogató rendszer, illetve a gyermekeknek és kamaszoknak szóló nem formális életpálya orientált oktatás implementálásáért.

Az NCfE célcsoportjai tanárok és diákok, tanterv fejlesztők és a FSZF implementálásával foglalkozó szakemberek. Az NCfE tevékenysége több mint 30000 pedagógus és több mint 4000 szakmai alapoktatásban és képzésben dolgozó szakember munkáját segíti Lettországban. Emellett az NCfE munkájában érintettek körébe pedagógusi és iskolaigazgatói egyesületek, szülői munkaközösségek, helyi hatóságok, munkáltatók, egyetemek, minisztériumok, civilszervezetek, stb. tartoznak.

A projektimplementáció (EU Egész életen át tartó tanulás programja, Erasmus+, INTERREG, ESF, World Bank, stb.) szintén az NCfE fontos tevékenységi köre. Az elmúlt 5 év során az  NCfE összesen 35 projekt kivitelezésében vett részt.

National Institute for Further Education, Csehország 

A csehországi Oktatási Minisztérium által alapított National Institute for Further Education (NIDV),elhivatottan támogatja a tanári kollaborációt, mint a folyamatos szakmai fejlődés részét. A NIDV számos olyan projekt kidolgozásában és implementálásban is részt vesz, amely a folyamatos szakmai fejlődéssel, és tanári továbbképzéssel foglalkozik. A NIDV kulcstevékenységei közé tartozik a nemzetközi projektekben való részvétel. Más szervezetekkel együttműködve, az intézmény részt vesz szemináriumok szervezésében, tanárképzési programokban, illetve nemzetközi projektek iskolai szintű implementálásában (pl. eTwinning).

A NIDV továbbá kurzusokat, szemináriumokat, találkozókat, előadásokat és más tevékenységeket szervez a pedagógusok továbbképzéséhez kapcsolódóan. Központja Prágában, Csehország fővárosában található. Jelenleg a NIDV fő tevékenységei közé tartozik még a tantervi reformokhoz kötődő oktatás, iskola-menedzsmenttel kapcsolatos képzések és szabadidős képzések szervezése, illetve az idegen nyelv oktatás. A képzések és oktatási programok előkészítése és kivitelezése mellett a NIDV egyik további fókusza a továbbképzésben résztvevő pedagógusok és más érintettek igényeinek elemzése, és egy saját koncepció kidolgozása. 2014 óta az intézmény a nem formális oktatás területén is folytat képzési tevékenységet.

University of Hertfordshire Higher Education Corporation, Egyesült Királyság

A University of Hertfordshire (UH) az Egyesült Királyság egy prominens egyeteme, több mint 25100 fős lendületes hallgatói közösséggel, amely magába foglal 2900 külföldi diákot összesen 120 különböző országból.

A School of Education fókuszában a tanárképzés és a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődése (FSZF) áll, emellett az intézmény oktatási kutatást folytat, illetve nemzeti és nemzetközi partnerségekben dolgozik. Célcsoportja gyakorló pedagógusok és más oktatással foglalkozó szakemberek. Az iskolához tartozik a Centre for Research in Professional and Work-related Learning (Szakmai és Munkavégzéshez Kapcsolódó Tanulás Kutatási Központ) illetve a Community for Coaches and Mentors (Coach és Mentor Közösség). E szervezetek célja elősegíteni a hálózat működését különböző szakemberek között, a szakmai párbeszédet és a tudásmegosztást, illetve támogatni a napi gyakorlatra való reflektálást. A School of Education egyik jellegzetessége a gyakorlat alapú kutatás, amely lehetővé teszi, hogy az akadémiai tudás és a kritikai gondolkozás együtt termelődjön az olyan gyakorlati ismeretekkel, amely az oktatásban dolgozó gyakorlati szereplők számára releváns. A School of Education által végzett szakpolitikai elemzések és kutatások által lefedett területek többek között érintik a tanárképzéssel kapcsolatos nemzetközi együttműködések témáját, a megosztott vezetést, a diákok részvételét, a reflektivitás és a kritikai gondolkozás témáját. A School of Education színvonalas pedagógiai doktori képzést nyújt, illetve a gyakorlat alapú kutatással foglalkozó MSc programot. Mester programjai több száz pedagógus és iskolavezető szakmai fejlődését támogatják.

Mary Immaculate College, Írország

Az 1898-ban alapított Mary Immaculate College (MIC) egy független, Pedagógiai és Bölcsészettudományi Főiskola, amely  alapképzést és posztgraduális képzést nyújt az intézményben tanuló több mint 3000 hallgatónak. A MIC által nyújtott képzések a University of Limerick (Limericki Egyetem) által akkreditáltak.

A MIC hosszú hagyományokra tekint vissza a kutatás alapú tanárképzés terén. A főiskola Bachelor és Mester szintű tanító- tanárképző intézmény, továbbképzésben és felnőttképzésben dolgozó tanároknak is nyújtva képzéseket. Emellett Bachelor szinten nyújt Kisgyermekgondozó és nevelő képzést, illetve számos szakmai továbbképzést tanárok számára Mester szinten, a technológia, koragyermekkor pedagógiája, gyógypedagógia, oktatás-irányítás és menedzsment területén. A MIC több mint 60 tanárképző oktatója és kutatója átfogó tudással rendelkezik a pedagógusok szakmai identitásának formálásában, nemzetközi oktatás és digitális oktatás területén, emellett pedig fontos szakmai tapasztalatra tett szert nemzeti, európai és nemzetközi projektek kivitelezése terén.