A projekt áttekintése

EFFECT – EURÓPAI SZAKMAI ÉS MÓDSZERTANI KERET FEJLESZTÉSE A TANÁROK KOLLABORATÍV TANULÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA

A 2015. november 1. és 2018. április 30. között megvalósult EFFECT – Európai szakmai és módszertani keret fejlesztése a tanárok kollaboratív tanulásának támogatására c. projektet az Európai Bizottság támogatta a Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportjának koordinálásában. A két és fél éves futamidejű, finn, lett, cseh, brit, ír és magyar partnerségben létrejövő projekt átfogó célja, hogy fejlessze a tanárok nemzeti, regionális és helyi szintű tanulását, és az ehhez kapcsolódó szakpolitika alkotást.

A 21. századot jellemző gyors technikai és informatikai átalakulás, a munkaerőpiacot jellemző változások, valamint a fiatalok új tanulási és információszerzési szokásai olyan kihívások elé állítják a tanárokat, amely során a folyamatos készségfejlesztés, az együttműködés és a szakmai kapcsolatok megerősítése egymás között, illetve az oktatásügy más szereplőivel elengedhetetlen fontosságú. A kollaboráció meghatározó szerepet játszik a tanárok kompetenciáinak fejlesztésében, tudásuk elmélyítésében, valamint a tanulói eredményeket is pozitív módon befolyásolja.

Az EFFECT projekt fő célja az volt, hogy egy olyan európai szakmai és módszertani keretet hozzon létre, amely támogatni tudja a tanárok és egyéb oktatási szereplők szakmai együttműködését és kollaboratív tanulását, illetve útmutatóként szolgáljon oktatáspolitikusok és oktatási döntéshozók számára.

A szakmai és módszertani keret kidolgozása egy átfogó kutatási szakasz alapján valósult meg, amely során a projektben részt vevő országok összegyűjtötték és elemezték a kollaboratív tanulás terén már létező jó gyakorlatokat. Az innovatív gyakorlatok és eszközök további tesztelésére és finomítására szakmai programok segítségével került sor. A szakmai és módszertani keret végső formájában az oktatás bármely szintjén levő szereplőknek (tanárok, iskolavezetők, szülők, diákok, tanárképzők, szakpolitikai döntéshozók stb.) kínál eszközöket és módszereket, amelyek képessé teszik őket a kollaboratív tanulást iskolai, helyi, regionális és nemzeti szinten történő megvalósítására és fejlesztésére .