TKT Útmutató (e-book) »  Bevezető

1.  Bevezető

Ezt hagyta el legutoljára. Folytassa az olvasást vagy kezdje az elejénél.

Az Ön által olvasott e-könyv az Európai szakmai és módszertani keret fejlesztése a tanárok kollaboratív tanulásának támogatására című, 2015-ben indított, 2018-ban véglegesített, az Európai Bizottság által támogatott projekt (EFFeCT-projekt) egyik legfontosabb terméke.

Az EFFeCT-projekt partnerei hat európai országban (a Cseh Köztársaságban, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Írországban, Lettországban és Magyarországon) folytatott, két és fél évig tartó, kollaboratív kutatási folyamatban vettek részt, és alapos tapasztalattal rendelkeznek az oktatás területén. A projektben részt vevő partnerek összetételében tetten érhető, mennyire fontosnak tartottuk, hogy nemcsak a maguk egyedi oktatási rendszerével rendelkező különböző nemzetek és kultúrák, hanem az általuk képviselt oktatási ágazatok esetében is a lehető legszélesebb körből merítsünk.

A projekt kezdetén a partnereknek közös kiindulási pontot kellett találniuk a tanárok kollaboratív tanulásával kapcsolatos eltérő vélemények és ismeretek megosztására és elfogadására vonatkozóan. Ezt követően megállapítottuk a tanárok kísérleti jellegű, kollaboratív tanulásának elveit, és végül – e tapasztalatok alapján – rengeteg munkát végeztünk az eredmények tudományos és gyakorlati területen történő értelmezése és lezárása terén.

Mindehhez abbéli szilárd meggyőződésünk és azon elkötelezettségünk adott inspirációt, miszerint javítani kell a tanítás és a tanulás színvonalán, és az egyre több bizonytalanság és probléma jellemezte jövőben mindenki számára fokozottabb mértékben kell egyenlő lehetőséget biztosítani az önmegvalósításra. Kölcsönösen úgy gondoljuk a tapasztalataink alapján, hogy a tanárok továbbképzése hatékonynak bizonyult. Maguk a tanárok is örömmel fogadták a projektet, és támogatták az innovatív gondolkodást és gyakorlatot. Sokkal könnyebben kezelhető a rögzült meggyőződések, szemléletek és gyakorlatok átalakításának problémája, ha arra egy csoport támogató kolléga körében kerül sor. Az együttműködés, a kollaboratív tanulás és kutatás következtében több eredményt hoz (kicsoda? micsoda? nincs alany a mondatban) és elmélyültebb tanulást eredményez, mint az egyedül végzett munka. A kollaboratív tanulás e kettőt valóban hatékonyan kombinálja.

Ez az e-könyv egy nemzetközi munkacsoport terméke, amelynek a tagjai a saját környezetükben vettek részt az együttműködési folyamatban. Tanulási kísérletünk átfogó, ugyanakkor árnyalt is volt, hogy figyelembe vegye a különbségeket, ezáltal lehetőséget teremtett arra, hogy a felhasználók kérdéseket vessenek fel, vitát folytassanak, és – a maguk módján – hozzájáruljanak a folyamathoz. Egy ilyen vállalkozás mindig „folyamatban lévő munka” lesz, „végleges” eredmények soha nincsenek kőbe vésve.

Tisztelt Olvasó!

Fedezzen fel különféle ismeretanyagokat a színes EFFeCT-portálon, ahol tudományos cikkeket, esettanulmányokat, gyakorlati eszközöket, ezekkel kapcsolatos jelentéseket és a tanárok kollaboratív tanulását segítő személyeknek (facilitátorok) szóló iránymutatásokat talál. Izgalmas utazást kívánunk!

Szegedi Eszter és Joan Stephenson