TKT Útmutató (e-book) »  A tanárok kollaboratív tanulása

2.  A tanárok kollaboratív tanulása

Ezt hagyta el legutoljára. Folytassa az olvasást vagy kezdje az elejénél.

Az EFFeCT-partnerség arra törekedett, hogy a tanárok kollaboratív tanulásának definiálása helyett azt inkább különböző szemszögekből mutassa be. Körüljárja a tanulás jelentésével kapcsolatos kérdéseket, és megállapításokat tegyen a tanulás tartalmáról és folyamatáról. A tanárok kollaboratív tanulásában alkalmazott helyes gyakorlatok négy fontos tényezőjét is megmagyarázza, nevezetesen a részvételre épülő szakmaiságot, a mélyreható kollaboratív együttműködést, a méltányosságot és a mélyreható tanulást. A tanárok kollaboratív tanulása a tanárok célzott együttműködésen alapuló közös munkáját jelenti, és a célja, hogy – participatív és inkluzív értékek alapján, valamint szakmai vonatkozású fogalmak, illetve a szakma értelmezési és gyakorlási módjainak közös kialakítása iránti kötelezettségvállalással – előbbre vigye tanulásukat.

Az alábbi fejezetekben rövid összefoglalót olvashat arról, hogy mi hogyan értelmezzük a tanárok kollaboratív tanulását, részletes magyarázatot pedig a partnerek által írt letölthető EFFeCT-tanulmányokban talál.